Telefon

üzenem
ezeknek az üzekedő lejtejű
rendíthetetlenül steril, a templom körül csak a fény átaBOTÁBAN
tamponáló, hát ezeknek millyennek, hogy nem olyan.
Egy súlyban vagyunk. Egy a testsúly, egy a haj, egy a hátizsák.
Egy nekik a Moszkvics. Ugyan, faszuk sincs.
Mert nem a templom előtt kifaroló seggárok,
a trepaNÁLT TÉR,  nem ez a mindössze messze nem maGYARÁZKODÁS.
Mi a szart kényelmeskednek itt. Van gyengéjük ütni?
Ifjak. Semmit nem tudnak a vérről. Bezzeg az okos-
telefonomat. Nem viccewlek. Félek, n em így megy.
Szeret. Szeretem. Hol van a gecibe a telefonom?
Mi van rajta? A korom. A hajlandóságom. A genetikám,
egy lassú színkód hangzó veleje, egy csönd leszedált kiáltása,
ami körül kádár bölénye, mhorthy dzsene, csak szókészlet.
Elegem van abból, hogy senkinek nincs elege. Nem a vér a számon,
amit valaki tett, a szökőkútnál. Ő csak ütött, nem gondolt, de nem véli,
hogy áldozatként mily visztontagságos erölcseim mentén mért nem öltem.
A telefonom nem is okos. Okos a Körút. Meg a herém.
Ki adja vissza azt a sok? Ki számol el?
Nincs mezsgye; bóbiskoló tartományban van mindössze
pitypang-éberséged. Hol a gecibe van a telefonom?
Mért vérzik a szám? Mért nem kúrok, térdelek, zabálok?
Oktondi mosoly, súlyos nyávogás, ólomszerű zsongás
a tény: megalkuvodni nem fogsz. De épp ezért, te geci,
add vissza a telefonom. Mert az nem státusz szimbólumom.
Megkerestem érte, és még alacsonyabbra, m élyebbre is;
viszont te, aki rossz helyen jókor kivetted, és kombucsa-
szagú vonagló makkod dörgölöd abba a semmibe, amit elvettél,
akár vissza is adhatnád. És mindezek tetejébe megbocsátok.
Aki vérbe ütött a templom mellé az nem tudja milyen jó.
Undorom elől menekülve, költészet, ahogy él. Zöld, sárga, kék.
Csak mért volt tele gyűlölettel? Nem. Én voltam tele.
Itt mind a két végfél nyel. Az egyik a csap alá áll,
a másik nyitja, de ez se, az se oly igaz,
mint aki alá áll, vagy fölé,mellé; nem. dehogy.
Nekem most nagyon fáj, hogy valami történt.
Szinte ölni tudnék. Ahogy ott fekszik, magyaráznak neki.
Ezek a geci részegek. Kistestű gyilkosok. Elhájasodott lelkek.
Jöjjenek ide. De most mit nézzenek rajtam? Maradjanak
egyedül. Nagyon  nagy tanulság, de nem nagy ügy.
A kiengesztelődött színek mögött  mindi van valami szükség,
a sikoly mentén egy néma, szorongó értelem.
A csönd mögött, ha megnézed, a másikat, nem hazugság.
Micsoda olcsó, egyértelmű rejtjelek, miféle köldök?
Szivárogsz, van egy felfogása; rendszered  van, elég
lágynak bizonyul a kód. Szájpadlásod alatt gótikus csillagok,
vak szódásmesterek hergelődő hengere pezseg heréidben,
lovak rugdalóznak, pumák ügetnek, szürke szikla mélyben,
tetszőleges vágy. Haragszom rád; mint fáradt körte télen,
patak, síkság, télen ez csak édes viszontagság. Ketrecek,
vadállatok által rázva. De a gecibe. Szivek; hol a gecibe
(éhes vagyok; működni; szeretni) hol a fas, enni,
fasznak loptad el a telefonom. Mit kezdhetnék ma is előröl?
Minek mennék úgy neki - fog a fejed, nehezék.