Szatori

Az előbb, mármint az előbbi pillanatban
valami történt velem.
Nem elhanyagolható. Olyan mint,
előszőr a tenyeredbe szarni, elzarándokolni,
miféle képek festődtek itt, miféle mondatok
mondódtak itt, hangok szakadtak.
Mosoly. Retek. Rák. Annyira más vagy,
ahogy rálátsz, tűrsz, cselekszel.
De igazából attól vagy a baj, hogy nézed az egészet.
Care, Dominus, Videt. A zsiger megvan. Ágoston
ágaskodik, jólélekkel éles fegyverért, és heréltek
basszák el az életet. Semmi rossz nincs itten.
Rossz így fordítva élni. A vers az alany precíz
műfaja lenne. A vers: véres. Verés. Csak én létezem.
(Szar ügy, hogy nem.) Az elején eleget lát,
a végén meg beletorzul okos állkapcsa a rágalom-
azonosságba. Nem kénének olasz sanzonok.
A sok szép emlék, a jövő, a közöny - el van mondva.
Addig jó, amíg haragszol. Ha már nem haragszol,
marad a napfény, a narancslé, az urna. Kongó
térfogat és rengeteg vállalhatlan érzelmesség
a sittes tudás mögött. Egy titkod van: ki ne mondanád.
Rinyálni lehet, szabatosnak is. Melózz, gondolkozz,
a múltadban sokak így meg úgy. Szorongáskeltésnek
ez egy idő után adott, olcsó, sírnivaló. Rendezd le.
Mibe kapaszkodsz utána. Istenbe, pénzbe, anyádba, piába, pinába?
Nem vicc. Azt hiszem, nem viccelek. Mindenki szabad akar lenni
és reménytelen. A reménytelenség nélkül túl jó volna,
amit a kifehéredett rákosztályról életté lüktet a túlvilág.
Ne tagadjuk: a világ irrealitása lenyügöző. És pont hogy
a szavak megválogatása nem őriz transzcendenciát.
Nyomorék rokon sok van, öngyilkos, demens, skizofrén,
alkoholista - nincsenek ilyenek. Te vagy, te sehogy.
Mész, mintha tudnád, kérdezel, mintha volna válaszod.
Oszlopsorok rázkódnak idegeidben. És gyúrod, kamuti
mosollyal, kitartod, mintha idegen volnál, pedig nem.
Még egyetlen se vagy, a se-sok közül. Lélegzeted nyerése
sem függő öröm, attól, ahonnét ilyen robbanékony
a nyugodt természeted. Vannak hibáid. De nem neked.
Minden jellemhiba a pénzhiány tárgyköréhez képest Walt
Disney rollerkósztere. Whitman, a farmer, az ács, a mester,
Amerika ananászárusa, idegi tapintó, vevő-árús, pedig csak
csodálkozom egyébként. És szeresse a füvet, mint a szavak
sötétjét legelő Babits. "Vért hányok bélméhhel." Távozok
Kistarcsára. A trolin állandóan össze-vissza beszélnek,
nem teljesen hülyeséget. Benzin, kannában. Naperő. Együgyű.
Elektromos. Babakocsit tol, fakoporsó a padláson: Küküllő.
Stoppol és indul. Fáj a térde és neheztel. Könnyen légzik.
Nyilván csak kísérleti jármű. Amilyen határozottan dohog,
úgy biztosan. Alattomos az éj. De nem érdemel ma a Hold.