Elv

Elfelejtettem, amit mondani akartam.
Ti belőlem indultok ki, és magatokból.
Nincs transzcendens megelőzöttség.
Nincs geneológiai öröm. Fogj egy ásót.


Hiába veszel meg a cébéába,
hiába üres az életed, tartalmas
az áramlás. A halálod.
A halálodról nem tud senki semmit.


Se a férjed, se a kallódó bakelited,
se a haldoklóid. Se a mechanikusaid,
se kocsid, se a Krisztus.
A halálról egyedül az a leplezetlen,
szőlőszem-lenyelésképtelen kialvatlanságod
árulkodik, ahol egy gyermek elvágja valakinek
a nyakát a sivatagban. Erei vannak, általad.
Magából csak szomjas, de mivel ott van
az nem a sivataga. Csak az övé.


Nem az együttérzésről ejtek szót.
Nem is a vágásról.
Kisrészt vagyok óvatosan, jelenidejű,
kísérleti magyar.


Fura átjátszás van az egészben.
Vasárnap leszoptam a legjobb barátomat.
Csak szeretném, hogy az legyen. Nem a legjobb barátom,
balhés egy alak, hájas, vézna, inas, kopasz és dús.
Szerelembe halsz bele.
Gyakorlatban, pedig sokféle a gyakorlat,
valami marad. Ez a pozitív mínusz.
Kísér, tántorogtag, mosolyra húzza szét
a pofád. Arrogáns, érzékeny, talaj-
és túlvilág-vesztett beszéd ez. De mi a lényeg:
gyönyörködsz orrod kilátásában. Orr-közeli
messzi. Hülye apránkénti ismerős bűz.


A nők csak a porszívóról beszélnek,
konkáv hasznosság az ínyük.
Postai lehetetlen feladás,
semmiféle távi felfakadás.


Ne tudd ki vagy. Élve hozd.
Hobbiból magyarázz. Hazugságod őszinte
peremétől eleve nem szabadulsz.
Kiérsz valami szirtre. Lobbot vet a táj.
Gyönyörködsz valami elveszőben.


Folytatod. Mért ne folytatnád.
Panelvécé-ábra ragyog, zúg tapodtat
nem táguló tudatodban. Mi a tudat?
Fagyasztott csirkepaprikás? Megúsztál egy
acél-elem balesetet, túl vagy egy pengő gondolaton?
Hol a szerelem. Hol az ősi fauna. Hol a bokor.
Önző vagyok. Önző, logikus, érzéki vesztes.
Tájold át temetőidet. Nevess, aszinkron módon.
Bassz fejbe, de ne hazudj. Ősz van. Ne a színeket
nézd, mintha tudnád. Hanem mosolyogj, ahogy a ropogó
gally, a vízzel telt kirándulók, hagyd törni, nevess, mint egy
buta holló, lágy optika, élvezd, hogy ilyen fehér, koszos a cement.
Milyen színes kidűlő fogak harapnak körül. Kívül, belül.
Felszállsz? Felkelsz? Oké. Még talán jegyet se váltasz.
Szeress, te aki ismersz, hagyjuk itt a világot. Törvényeid
elévülőek. Türelmed buta. Ostoba pillanataim szerint.