Észak-Korea

Apró, alattomos hangszerré neveltél,
szótlan, nagytestű mosolyoddal.
Anya. Egy kalap szar. Erőt adtál nekem,
sosem velem, csak nekem, általam, bocsáss meg,
más a méhed, meséltél volna, de csak sírtál,
se másról, se magadról. Vittél ide-oda, fejemet nem
kellett leműteni, jó voltam neked, jó vagyok, téged,
csak az érdekelt, hogy te hogy vagy: velem elkezdtél
megszűnni,  más otthonokban egyenlő lett volna
a kezdettel. Mindig haragudtál. Sosem szerettél,
a combomon fájdalom, és egy tőled független váladék.
Ha nyomogatom, még több jön, és már úgy fáj, hogy
nem üvöltök, nem érdekel, de csak nélküled lesz értelme.
Ez viszont ismerős. És fáj. Minden mindig fordítva lesz.
A női hajkefe a hátizsákban, a fásult ág: naivitás. A düh örök
leckéje, a nem-válaszod. Csörgedezel, öregszel. Azt meg minek.
Nem veszek koporsót, nem kéred, nem vonsz bele a kérelmeidbe,
szakrális lény vagy. Nem mondod. Csak nyomogatod távirányítóidat,
és hagyod, hagyod. Grilltt forgatsz, hazavársz havonta, naponta, de azt
se rólam, az is csak az öcsém. Aki nincs. Zsigereim mélyén, okosan,
saját emésztetlen fájdalmaid miatt vajúdok, vagy rólad szólt a fogatókönny.
Éget, mint egy karburátor. Lázas tevebőr. Sokra-váró pihenő, motoros lélek,
nevess, mutasd rokkant szakácstudományod. Egy budafoki lugas szélén:
ne hidd, hogy nem emlékszem. Ekkor láttál először, ekkor kívántál,
ott estél teherbe, hápogtál és öklendeztél a kéjtől, esőbe eső puha pubis
hentes kurva lánya voltál, fásultan undorodtál a kéjtől, nyilván
tudtad a természetrajzát; inkább nem. Ujjbegyedről a bőr a bádog-
vödör vizében leválott. Fintorral felélted; milyen pendelyes, sarlós,
erőszakos történet. Többnyire minden mindig ismeretlen volt és csak úgy
hirtelen történt. Megégett. Ilyenkor eletted a cserélődő bőrt; perecillatú,
hekkszagú, furcsán nyúlogatott saját zsírszerű szemébe, semmi köze
a fehér halhúshoz, inkább, mint valami mozdulatorgona. Bevallani
könnyű, látni fölösleges. A többi nem igéz, csak nehezék. Kéredzkedik.
Így fogtad fel - meghalnék. Hogy ma mellettem ébredj. De mirt nem lehet?
Utálom, hogy levest főzöl, az én főztöm helyett. A Gutenberg téren létesült
egy kutyavécé. Mit kellett volna tennem? Ütem van. Csöpög. Haragos otthon,
nincs mire kérni ünnapi elnézéseket. Fehér abroszba lógott minden: megerőszakolt.
Nem érzek különbséget. Alattomos esemeseket törlök, nagyokat lélegzek, mintha.
Nincs eszköz, se metódus. Ne hunyoríts. "Gyere velem. Hagyd ott az életed."
Nyilván nem. Anya; nem is kell. Nem nyitok kelepcét, sose hazudok. Jó cigány vagyok.
A Hold szerint élek, bassza meg, aki többet tud. Ne üssön el autó, ne vegyen fel troli.
Anya. Jól vagyok. Dolgozok. Fésülködök. Keresek. Vagyok. Nincs mit. Tudom,
hogy sírsz. Fáj. Hozzá megyek. Cserben sosem. Nem hagylak. Nyugdíjadból jutna
még arra, hogy még kedvesebb legyek? Halott a fiad: kérlekedően mosolyog.
Adj innom. Megölellek. Mindenki meghalt, akitől védtelek. Látom, itt vannak,
másszák a lépcsőt, fenyegetően, tárgyakkal kínozzák a lelked és az üregeid.
Nem csoda, hogy rám csak békeidőben számíthatsz. Anya. Ők halottak.
Nem akarok továbbá összerezzenni minden lépcső helyett, minden
fordulónál, szókapcsolatnál. Látom szomorú szemeid helyét, a bölcs mosolyt,
mint egy felrobbant képcső távirányítóját, amiből valami bődületes dolog kerül
a szabadba, mint Csernobilban. Amire már fáradt vagyok, hogy kíváncsi legyek.
Menj el. De ha elmész, semmii sem marad. Sváb terebélyes tested miatt megyek,
kimegyek, gyenge alkarral a mohába, módozatba: krokodill-állkapocsért Manausba.

Nyitva kell hagyni a nógrádi, jászsági, borsodi lakásokat.
Mint egy szenvedélyes halottlakást, vagy ahogy ők mondják:
"ne piszkold össze a tiszta szobát", mert jelenléted több,
mint bántó. És a hagyomány alapján fenséges, felesleges;
sose legyél se anyjuk, se fiaik. Bazd meg a jószobám,
hadd legyek koszos, jófiam, jóanyám. Fújd a hamut, hamvat,
fújd a koszt, kaja kell, eloszt, ne osszd. Anya, rohadok; esik
az eső. éhes vagyok. egyke vagyok. etesd a testvéreimet.
mert én hápogok, viszont te értesz. Vérezz. Ne vérezz.
Kérdezd meg valakitől, aki értené, mi volt valaha velünk.