Kudlich

Egyre szörnyebb minden. Szakadó farmerek,
egyre szarabb, bevizelsz mint egy tál plankton.
Nem erővel mondva, egy moldvai pocsolya.
Egyre szörnyebb minden, egyre szarabb,
mondja a szó-elleni egyéni történelem,
amire kinyílnak a mangapornók,
azok a határozott nagy, ölhetetlen szemek,
bozontos sorsú altzheimer-nagyanyák.


Azt mondják: Fly. Skate or Die. Légy.
Zürück in die Zuckunft. Mellapodás. Ütlegelés.
Planking politics, jézus fiatal ostoba térképei,
20 év homály és travimakkok alúlról,
szent cseresznyefuck; essen rá egy YouTube
katasztrófa; fa naponta dől húspudingra,
az oltár suvickolt, élhetetlen fánuma,
percente kész.


Bérlet morzsolódik a zsebben,
öt éve nem vett farmert; fogytál, híztál,
kit érdekel, mivel takaródzol (meztelen vagy)
hatolj erőre az árban. A Rák majd jelöl,
mekkora ribanc: köcsög, kimért; nem tudom.
Hazudtál, az biztos. Mert a kezed, a kalapod,
a kocsid, a hangszered, az urnád, a bőröd.
Persze, "mindenkinek". Nem tehettél
mást. Túlélni akarod az egészed; de ebbe
csak eleve zavarodsz. De jó, hogy zavarodsz.
Szöszmötölj egy apró, napi, hétköznapi tárggyal:
odvazódj, kenegess. Büszkén főzz, süss, mosoly
követi nazt, ami szalonképes. Ilyen az alkatod.
(A tiéd) addig nagy baj nem lehet, csak benned.


Aztán jönne, hogy mire mértek. Napi és végtelen
ügyeid rianásnyi... na ott mi van, mi történik?
Ez a folytonos kollagén-vesztés, dörzsöltség,
a járművek felrobbantása és polírozása,
lehetetlen ideje, visszakaphatatlan.


Mi visszakaphatatlan?
A tó. A hegy. Ami elődeid emlékeiben
nem megbocsátható. Tolassanak vissza a buta halálba.
Én az okos, fasza, retek, téttelen halálba mennék,
ha kérhetem. De nem kérhetem, mert adott.
Van karom, szemem, szám?
Mennyi dolgot nem cselekedtem.
És nem is fogok soha. Senkiért. Magamért se.
Se a fiamért, se Istenért. Egyik sincs. Nincs
bennem harag. Törvény van bennem,
hangyatársadalom. Vágyok a szépre,
az igazra, nagyon nem bármire.


Én nem akarok nemet. Nem.
Nem akarok örökséget (mit? traktort?).
Nem viccelek. Egyéni ideg járja
a tér és az idő útját.
Ha nem játszanám túl, alá vagy fölé,
mi lenne? Kényelemből nincs jó szó,
de az messzire közel sem elég.
Elérte a nyelv bőven azt, hogy bőnyállal
kinyalja az egyén hazugság-határát.
Pedig annyi varázslat van egy kőben is.


Olyan mintha elő/utó halottaim helyett
analfabéta kódfejtőkhöz szólnék.
Ahol van folyás, a szó lekop,
ahol a szó halott kenyér, lekop az ín, sorvad.
mint az a vekni-térfogatú, büdös állat-
hulla a határban, semmiben sem más belerúgni,
dehogy sorvad; a hasonlóság testi rákja van ott is.
Nem az hogy meghal. Végtagod réveteg és beszari. 
Fagyizz. Urnája lesz meg pora. Wartburgon ugrálsz,
majd minden csak szerzetesi csendben.
Valami bonyolultabb kiengesztelődés. Érik.
Nem itt van; mármint vita nincs. Nem öröm,
de tudja a fasz. Mindig azt hittem, hogy gyakorlatilag
növénynek lenni könnyű. Én csak merszet akarok gyűjteni,
nem tudok semmit se növényről, se állatról, se emberről,
bár jóval békésebb fazon lehetnék, ha legalább
szavaim, érzelmeim, mind egy tőről fakadnának,
szóljatok, ha kihagytam valamit, majd belélegzem.
Hagyjuk a büdös picsába. Fújom az orrom, 
trombitálok, nevetek, mint egy dzsippel a hőség,
befutni a Rónát. Néger bőrön a sperma jobban
fénylik, mint a vér. Olyan ez, mint műholdról felvett,
gerillákkal körülszobrozott elefánttemető.
Várni, combodon érezni, elönt a félelem.
Minden olyan sárga és mindjárt vége,
hallod a testek puffanását, és a trópusi kráter
peremén ugyanaz a különös álló szertartás,
ez a közömbös riot. Tempózol életed felszínén,
és elhagyod nevelt testnedveid ebben a túlnyomást
nélkülöző eviláginak messziről sem nevezhető,
omlatag kabinban. Elméid járművein élsz át hasonlót;
ablakok kemény átlátszóságába ütött tudattal,
hogy a világod, bármit is jelentsen, nem az, amit átlátsz.
És te sem vagy áttetsző egészen. A kalandor, a felfedező
és a szerzetes megállnak a kereszteződésben.
Közös erővel ledöntik az útjelzőket. Nem dobnak fel
érmét, bár van náluk olyan. Nem köpnek padkára,
bár egyiküknek túlteng a nyála. Nem fogadkoznak,
néhol van hitük. Nincs tájszólás, se zsargon, se koiné.
Egyik izzad, a másik fázik. A harmadik hószállingózásnak
nézi a homokvihart. Ő pusztul először. Megölelik 
a forró, kihalt benzinkúton, ahol nem tankol senki. 
Sötét kabinban egy teve oszlik. Kinn morog egy motor.
Gép előtt ülsz, leszúrt, színtelen, kettétört 
szívvel, mint egy vályogház falán a kép,
kit egy böllér fest szabadidejében,
hólyagos tenyérrel simogatja, akit hánt,
leölt; gyomra se fordul. Csak jól lakik belőle.
Nincs ernyő arra, ami nem közvetíthető.
Mert Schubert dallamában Schubert se hisz,
utazott, kapaszkodott, eltelte idejét,
amit a harag savja, a szeretet mája,
a kutyája térölelő oldalazó mozgással,
mint Ukrajnában, Appalache-ben, Alma Atában, 
mentek utána, kutyaistennek a hullaszag:
tálként benne a túl- és (benne) az esze- közt,
mint valami leküzdhető, azonossá ébresztő,
dehogy küzdte le. Messziről dobált közelit.
Távolról se hajítok. Arra hajtok, hogy egyek;
felfaljam, ami itt csorog, csikorog a természet,
a termesz-aljban, ellenes napi programban, 
ami nyilván nyúltagyi, nyugágyi. Brusztos kísérlet.
Oly sok annyi. Na most mi lesz? Hová vered, és mit 
gondolsz közben. Épp ez a kezdés. A vérző kisujjad.
A koporsó fölötti föld pite-roskadása. Talpak. A 
vattaszerű könnyek a körédfojtott véresésben. "Most
akkor jól érzed magad?, vagy valamit meg is oldasz?"
Nyilván nem kérdés. Ostoba fasz: biztos?
Menj tovább innét. Ne olvass. Ne láss. Somfordálj,
törődj napi betevőddel, nem izgi? Légy dongóan
képi, elváló, (senki nem kér számon semmit arról)
de nem tükröz; naponta szép és reménytelen.
Csimpánzvigyorral szolgáld azt, aminek összes
sejtjeiddel eleve ellentmondtál. Tenném hozzá:
hápogj, nyeldekelj. Öltözz melegen. Hűvös idő lesz.
Tehetsz és mondhatsz bármit, én visszavárlak.
Ne haragudj, nem hiszlek el. Túlságosan fúj a szél.
Jön a busz, ijesztő, fénylő fém. Anya, istenem, lányom,
apám. Rakjátok le a tlót. Nincs hangod, nekem viszont
el kell nyomnom ezt a cigit, és fel kell tanulnom lépni
erre a buszra, és ülnöm, szagolnom. Nincs veszély.
De ha a kabinban elkezdtek csapkodni és beszarni,
nem leszek mellettetek. Nem fogok semmit enyhíteni.
Nem áll hatalmamban érteni, vagy érezni. Meséljetek.
Sose meséltetek. Menjetek el ebből a széntüzelésű,
elvágott nyakakkal és arannyal öntözött Birodalomból,
ahol én akarok lenni az utód. A vak, a néma, a süket,
és az Őrült. Vagy legalább horgászni taníts meg.
Végre áruld el, mi az a szimering, mielőtt mennél.